Arktúruszi üzenet!

FÉNYCSATORNA

BETAMEL, az ARKTÚRUSZIAK FÉNYKÜLDÖTTE!

Drága Misi, aki a LÉT egyik Szeretet médiuma vagy, SZERETETTEL köszöntelek ÁGNESSEL, Csodálatos pároddal együtt. Népem áldását és SZERETETÉT közvetítem felétek. Az üzenetkérésre azért került sor, mivel a Föld bolygótokon több helyen médiumok hivatkoznak arra, hogy az ARKTÚRUSZIAKTÓL kaptak üzeneteket, amelyekben valótlan dolgokat közvetítettek a Földbolygó 3 D-ből – 4 D-be való emelkedéséről, és amelyben az Arktúruszi űrhajó flották is részt vesznek 2020. október közepén.

BETAMEL, az ARKTÚRUSZIAK FÉNYKÜLDÖTTE kijelentem, hogy mindez a nevünkben való hivatkozás csak CSELSZÖVÉS, az „árnyékot” kiszolgáló egyik faj, az Arkhónok ilyen módon kívántak gyanútlan spirituális embereket megtéveszteni. Mélyreható beavatkozásokkal – amelyek a DNS-üket is érinti – egy olyan kolóniát kívánnak kialakítani, hogy ezeket az embereket a beavatkozások által megtévesztetten a szolgálatukba állítsák!

Ez a beavatkozás egy programozott viselkedésmintát eredményez, amely egyúttal az emberek között képes terjeszteni további befolyásolással ebben a szolgálatban az „árnyékot”, és annak követőit kiszolgáló feladatokat.

Amennyiben erre a megtévesztésen alapuló akciójukra sor kerül az ARKTÚRUSZIAKRA hivatkozva, a megtévesztetten szolgálatukba került spirituális személyek a beavatkozások nyomán nem lesznek képesek felismerni, hogy valójában kinek a szolgálatában állnak. Így további bomlasztó tevékenységet – LELKEK sokaságának a rabszolgasorba állításával – fejtenek majd ki az emberek között az ARKTÚRUSZIAK nevében a megtévesztett követők.

DRÁGA MISI! Jómagam, mint BETAMEL az ARKTÚRUSZIAK FÉNYKÜLDÖTTE kérlek, hogy jelentesd meg az üzenetemet a Honlapotokon, hogy az emberek KERÜLJÉK az ilyen FELHÍVÁS nyomán a részvételüket!

Amennyiben mégis megtörtént, akkor ATYÁNK – JÉZUS kegyelmét kérjék, hogy semlegesítse az „árnyék” ármánykodását, melyet az ARKTÚRUSZIAKRA hivatkozva tettek velük. /Mivel hatalmas energiákról van szó, ezt többször megismételni./

Végtelen Hálás vagyok amiért ezt az üzenetet továbbíthattam, és FELHÍVOM a Lélektársaim figyelmét, hogy még számos ilyen kísérlet lesz az „árnyék” és csatlósai részéről, hogy fejlett, megbízható, ismert és pozitív lényekre hivatkozva megtévesztés által próbálnak a jelentkezőkön mentális beavatkozás útján az őket szolgáló követőket Lélek rabszolgasorba állítani.

Végtelen Szeretettel BETAMEL, az ARKTÚRUSZIAK FÉNYKÜLDÖTTE.

A Fény Gyermekei

A Fény Gyermekei