Éteri kötelékek, éteri szálak, éteri szövedékek “elvágásának” fontossága

LÉLEKTÁRSAIM!

2017 szeptemberében elkészítettem és megosztottam veletek a „Rátelepedés” hatását az élethelyzeteinkre. Feltehetően elolvastátok, de az abban foglaltakat egyöntetűen nem értelmeztétek a saját élethelyzetetekre, az abban foglaltakat nem alkalmaztátok, azaz nem védekeztetek a közeletekben lévő energiavámpírok, illetve a „RÁTELEPEDÉST” alkalmazó személlyel szemben.

Az éteri kötelékek által a rátelepedőt az irigység, a féltékenység, a sikerorientáció és egyéb, egyéni, saját érvényesülési késztetések motiválnak, hogy az érintett személy – vagy személyek – ne élhesse meg a fejlődési folyamatokat. Képmutató behízelgéssel, megtévesztéssel, emberi játszmákkal szerez másoktól energiát, azaz egy erősebb akaratú ember, aki „átgyalogol” másokon, és csak a saját egóját erősíti.

Az ilyen típusú ember megveszi a „végzettségről szóló bizonyítványt”, mert megszerezni vagy nem képes, vagy nincs kitartása az elvégzendő feladathoz, úthoz. Tudása, jogosultsága nincs, csak képmutató módon cselekszi.

Az ilyen egós ember az anyagi világot testesíti meg, mindenben győzni akar. Számára csak az a fontos, ami megfogható, megszerezhető, a tulajdonnal foglalkozik, a mélyebb Lelkiséggel nem tevékenykedik, Istentől elkülönít bennünket. A rátelepedéssel BEFOLYÁSOLJA az éteri köteléken keresztül a másik személyt tudatosan vagy tudattalanul, az őt irányító negatív energiák által, illetve ha nem hajlandó a „tükörbe” nézni, az elszállt egója által.

A „befolyásolt” személy nem is sejti, hogy kivel van dolga, akinek a behízelgő modora miatt a felismerésben gátolva van, a „mögöttes szándékot” nem ismeri fel, így az energiaelszívás miatt a spirituális – Lelkifejlődésében akadályoztatva van, a rezgésszintje nem tud emelkedni.

Az ilyen „energia-elszívónak” gyógyíttatni kellene magát az őt irányító negatív energiáktól.

Az éteri kötelékek az emberi kapcsolatainkból alakulnak ki, születésünktől a halálunkig. Család, munkahely, tanulás, tanfolyamok, konfliktusos helyzetek, baráti, szerelmi – volt, jelenlegi – kapcsolatok, valamint tárgyakhoz, otthonhoz, fűződő egyéb kapcsolatok, a felsorolások teljessége nélkül. Az említett kapcsolatokban energetikailag vagyunk összekapcsolódva és hatással vagyunk egymásra, hangulatilag, érzelmileg, függőségként, ragaszkodásként az elhagyástól, melyet félelemként élünk meg. Az éteri kötelékek úgy viselkednek, mint az öntözőcsövek: az energia oda-vissza áramlik bennük „láthatatlanul” két ember vagy emberek között, vagy az adott élethelyzetet befolyásoló által.

SEMMI KÖZÜK NINCS A KAPCSOLATOKBAN MEGÉLHETŐ SZERETETHEZ, A HARMONIKUS KAPCSOLATI ENERGIÁKHOZ.

Tegyük fel, hogy éteri kötelékkel kapcsolódsz egy olyan barátodhoz vagy rokonodhoz, aki depressziós vagy örökösen energiára van szüksége. Az illető megcsapolja energiádat, úgy töltekezik belőled, mint ahogy egy benzinkútnál tankolunk üzemanyagot. Te pedig el se tudod képzelni, vajon mitől vagy olyan fáradt. Nem tudsz annyi kávét inni, annyit sportolni vagy aludni, hogy pótold az elvesztett energiát, ha az éteri köteléken keresztül csapolnak meg.

Gyakran emlegetjük, hogy „tömegpszichózis”. Ilyenkor, ha mi is a helyszínen vagyunk, akkor az éteri kötelékek, szálak, szövedékeken keresztül magunk is rácsatlakozunk a „tömegre”, és a hangadók által befolyásoltan – amely szomorú, de legtöbbször, nem angyali jelenlét – a többség akaratát cselekedjük. Hasonló a helyzet a média útján sugallt politikai híradók, és egyéb, nem a SZERETETET közvetítő műsorok által.

Ha az a személy, akivel összeköt ez a kötelék éppen valamilyen problémával küzd, energiát fog felszívni tőled az éteri köteléken keresztül. Te pedig úgy érzed majd magad, mint akinek az energiáját lecsapolták, csak nem fogod tudni, hogy miért.

Nagyon gyakran azok az emberek, akikkel szexuális kapcsolatod volt rákapcsolódnak a szakrális csakrádra; akikkel valamilyen konfliktusod volt, a napfonat csakrádra; akiket pedig sajnálsz, a szívcsakrádra. /Sajnálat – mely negatív energia – helyett csak együttérzésed fejezd ki./

Akikkel fájdalmas volt a kapcsolatod, vagy olyan, amelyben te cipelted a súlyokat, a vállaidra kapcsolódnak rá. A kötelék elvágása nem azt jelenti, hogy “Nem szeretlek, vagy nem törődöm veled többé”.

Ez csupán annyit jelent, hogy a kapcsolat nem jól működő részét elengeded.

Az éteri kötelékeken keresztül a nem feltétel nélküli SZERETETEN alapuló, téged befolyásoló személy energiát szív el tőled, és te így akaratgyenge leszel hozzá képest, és tudatosan vagy tudattalanul azt cselekszed, ami csak az ő számára kedvező. A befolyásoló személy gyakran valótlant állít ilyenkor, hogy a bizalmadat elnyerje. Az energiaelszívás következtében, mivel energiát szív el tőled, fel sem fogod akaratgyengeségedben, hogy emberi játszmának vagy az alanya.

Miből lehet felismerni, hogy az éteri köteléken keresztül elszívják az energiádat, befolyásolnak?

BIZONYTALANSÁGÉRZET, FÉLELEM, TÚLZOTT AGGÓDÁS, KÉTSÉGEK, HANGULATI INGADOZÁSOK, GYŰLÖLKÖDÉS, CSÜGGEDÉS.

A bizonytalanságodat bizonyossággá kell átalakítanod úgy, hogy bármikor, amikor beszélsz, a szívedre koncentrálsz. Szívből beszélsz, gondolkozol, érzel, cselekszel, és ha lehúzó gondolataid vannak, akkor csak annyit mondj, gondolj, hogy

JÉZUS SEGÍTS!

Nem kell mondanod, gondolnod semmit. JÉZUS tudja, hogy miért hívtad és segít: nyugalommal, békességgel, örömmel tölt el, és a nyugalomban a megoldással. Ha naponta 100x kéred, akkor 100x kérd. Köszönd meg és adj Hálát mindenért.

A HÁLAIMA A LEGNAGYOBB IMA!!!

Az éteri kötelékek elvágásának kérése

A kérést csak egyszer kell elmondanod: SZÍVBŐL. Utána a megerősítést alkalmazd, amely a kérés után van, és ezt másra is alkalmazhatod, megfelelően átfogalmazva.

DRÁGA MIHÁLY Arkangyal, DRÁGA RAFAEL Arkangyal! Kérlek benneteket, hogy az idő minden kiterjedésében, úgy mentális, mint fizikai szinten, vágjátok el, oldjátok fel, gyógyítsatok be minden éteri köteléket, éteri szálat, éteri szövedéket, és tisztítsátok meg, melyek gátolnak az életsorsomban, a kibontakozásomban, a Lelki fejlődésemben. Kijelentem, kész vagyok minden fájdalmat békére cserélni, kérem, hogy minden fájdalom helyére béke költözzön most. A fentieket bármilyen módon befolyásoló, tudatos, vagy tudattalan gondolatoktól, hatásoktól semlegesítsétek, és az adott helyzetre a lehető legmegfelelőbb védelmet kérek folyamatosan, amely visszavonásig érvényes. Kérem, hogy mindazoknál, akiket érint, gyógyítsátok be az éteri kötelékek, szálak, szövedékek helyeit, és harmonizáljátok bennünk és körülöttünk az energiákat. HÁLA – HÁLA – HÁLA és Köszönettel!!!

Mihály Arkangyal, Rafael Arkangyal csak akkor képes elvágni a kötelékeket, szálakat, szövedékeket, ha kész vagy elengedni nehezteléseidet az iránt, akihez a kötelék, a szál, a szövedék fűz. Ha ragaszkodsz haragodhoz, ha nem vagy képes megbocsátani, az érzést elengedni, akkor a köteléket nem lehet elvágni. Jelentsd ki a következőket:

Kijelentem, kész vagyok minden fájdalmat békére cserélni. Kérem, hogy minden fájdalom helyére béke költözzön most.

Amennyiben egyszer a fentieket megcselekedted, szükségtelen a fenti teljes kérést ismételten elmondanod, csak az alábbi rövidített változatot mondd az újbóli kérések során.

DRÁGA MIHÁLY Arkangyal, DRÁGA RAFAEL Arkangyal! Az éteri kötelékek, szálak, szövedékek elvágását megerősítem, aktualizálom, a SZÖVEG a korábbi. HÁLA – HÁLA – HÁLA és Köszönettel!!!

AJÁNLOTT A FENTIEKET LEGALÁBB HETENTE EGY ALKALOMMAL MEGERŐSÍTENI.

Önmagunk és közvetlen környezetem, megtisztítása Mihály Arkangyallal, amikor szükségét érzem!

Drága Mihály Arkangyal! Kérlek, hogy tisztíts meg engem és közvetlen környezetemet, és semlegesíts minden olyan energiát, amely nem szolgál engem, és töltsél fel szeretetenergiával. Hála és Köszönettel.

Végtelen Szeretettel: Misi

A Fény Gyermekei

A Fény Gyermekei