A távgyógyítás érzékelésének akadályai

Kérdésként merült fel egy, a Csoportos Távgyógyításban részt vevőtől:

A Csoportos Távgyógyításban nem azt érezte és nem azt kapta amit „szeretett” volna? Mi AKADÁLYOZTA az érintettet, illetve érintetteket az érzékelésben? Az érintett személy, névre szólóan kapta az üzenetet Atyánktól, de mivel ez közérdekű, ezért megosztom a FÉNYCSATORNÁBAN kapott üzenetet, név nélkül, valamint a tőlem származó kiegészítéssel.

Végtelen Szeretettel: Misi

FÉNYCSATORNA

DRÁGA GYERMEKEM!

A legutóbbi Csoportos Távgyógyításban minden gyermekem, aki /vagy akik/ a szabad akaratából részt vett, a számára lehető legmegfelelőbb gyógyítást kapta és fogja kapni folyamatosan, amíg a távgyógyítás működni fog.

Részedről a következők miatt nem érzékelted a gyógyítást:

  • Elvárással és nem odaadással vettél részt a gyógyításban, meditációban, azaz „történjen, aminek történnie lehet, legyek ott ahol lennem lehet”.
  • A Gyógyító energiákat – mivel az elméd nem üresítetted ki – az egód általi csapongó gondolatok akadályozták meg, hogy érzékeld a gyógyító folyamatokat.
  • Mivel az egód nem „csendesítetted” le, azaz nem szívből, hanem elvárással vettél részt a gyógyító folyamatban, így az elvárásod felemésztette a gyógyító energiákat, és csak nagyon minimális energia volt, amely hasznosult.
  • Szabad akaratodból vettél részt a gyógyításban, és az adomány nem a gyógyítás ára volt, hanem az Univerzum Törvénye szerinti adás-kapás törvényének a harmóniáját hivatott biztosítani, melyet ATYÁD, a JÓISTEN határozott meg, hogy Misi mennyit szükséges, hogy kérjen a távgyógyításért.
  • A Gyógyítást követően Mihály Arkangyal védelmét nap mint nap szükséges lett volna kérned, szívből, így azt a kevés energiát is, amelyet kaptál, felemésztette a kételkedésed, valamint a környezeted, ahol voltál, „elszippantották” tőled, mivel a védelemkérést elmulasztottad.
  • Az IMA megóv benneteket a gonosztól, melyet nap mint nap mondunk, ez csak ritka alkalom a részedről gyermekem.
  • Az Istenhited még felületes, mert önmagad szeretetével is folyamatosan szükséges lenne foglalkoznod, és ahogy önmagad szereted, úgy hiszel Bennem, Atyádban is.
  • A fentiek nagymértékben hozzájárultak az érzeteidhez. Amennyiben a fentieken változtatsz, úgy a Csoportos távgyógyításról-távgyógyításra, folyamatosan változni fognak az érzéseid is. Amennyiben folyamatosan eltölt a HÁLA érzése a szívedből, akkor az ÁLDÁSOM, FÉNYEM, KEGYELMEM gyümölcsét folyamatosan „learathatod”!!!

Végtelen Szeretettel: Atyád!

/TŐLEM/

  • Előfordul, hogy Valakin olyan kemény negatív – jelenlegi vagy előző életből származó – energiák vannak jelen, hogy az emberi szervezete nem bírná el, hogy egy alkalommal Atyánk által a negatív energiák levétessenek. Ezért Atyánk felügyelete mellett, több alkalommal kerülnek a negatív energiák levételre. Atyánk minden Lélekgyermekéről tudja, hogy a szervezete mit bír el, és a gyógyító energiákat így „adagolja” több részletben. Ezért szükséges szabad akaratából, ha lehet a következő csoportos Távgyógyításon is részt venni!
  • Előfordul, hogy valaki belealszik a Távgyógyításba: mindez az érintett védelme miatt történik, de a számára lehető legmegfelelőbb gyógyító folyamatokban, a negatív energiák levételében ugyanúgy részesül, mintha ébren lett volna.

A folyamatot Atyánk felügyeli, jómagam csak az energiát közvetítem a távgyógyítás, valamennyi résztvevőjének!

  • A gyógyítás előtt igen, azt követően ne fürödjünk 12 órán belül, mivel az energiáknak be kell épülniük, a víz pedig semlegesíti a kapott energiákat, legfeljebb kéz és arcmosás!!!
  • Amennyiben az érintett szervezetében bárhol fájdalom felerősödését érzékeli, ez időleges: rövidesen 1-2 órán belül lecsillapodik, mint amikor egy tóba követ dobunk. Ez azt jelenti, hogy a kapott gyógyító energiák által a gyógyító folyamat beindult. A gyógyítást 21 napos tisztulási folyamat követi, a többlet folyadékbevitelről gondoskodjunk!

Végtelen Szeretettel: Misi

A Fény Gyermekei

A Fény Gyermekei